Május 28-i vasárnap evangéliuma: János 20, 19-23

By Carlo Miglietta On May 28, 2023

Pünkösd A, János 20, 19-23: Jézus megjelenik a tanítványainak

Vasárnap evangéliuma, János 20, 19-23

19 A hét első napjának estéjén, amikor a tanítványok együtt voltak, az ajtók zárva voltak a zsidó vezetőktől való félelem miatt, Jézus odajött, közéjük állt, és így szólt: Békesség veletek!

20 Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok nagyon megörültek, amikor meglátták az Urat.

21 Jézus ismét ezt mondta: Békesség veletek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én titeket.”

22 Ezzel rájuk lehelt, és így szólt: „Vegyétek a Szentlelket.

23 Ha megbocsátjátok valakinek a bûneit, megbocsáttatik bûne; ha nem bocsátasz meg nekik, nem bocsátanak meg nekik.”

Kedves Nővérek és Testvéreim! KegyelemCarlo Miglietta vagyok, orvos, bibliatudós, laikus, férj, apa és nagyapa (www.buonabibbiaatutti.it).

János 20, 19-23: a Szentlélek jelentősége a mai evangéliumban

Mi, keresztények, akkor is elmondjuk az egyik legnagyobb hazugságunkat, amikor a „hitvallást” mondjuk: „Hiszek a Szentlélekben…, akit az Atyával és a Fiúval együtt imádnak és dicsőítenek”: ki imádja és dicsőíti közülünk a Szentlelket. ahogy imádkozik és dicséri az Atyát és a Fiút? Gyülekezeteinkben minden bizonnyal sokkal többet imádkoznak… a Szűzanyához, Szent Ritához vagy Petralcinai Szent Pióhoz, mint a Szentlélekhez! A keresztények többsége nem is igazán tudja, ki ez a Szentlélek, és ez egy régi történet: már a korai gyülekezetben, Efézusban néhány tanítvány így szólt Pálhoz: „Nem is hallottuk, hogy van Szentlélek! ” (ApCsel 19): és sokan, akik ma kereszténynek mondják magukat, hasonlóképpen válaszolhatnának. Nem véletlenül hívják a Szentlelket „nagy Elfeledettnek”. És mégis a „hitvallásban” mindig megismételjük: „Hiszek a Szentlélekben, aki az Úr és életet ad”, a Negyedik Eucharisztikus Imában pedig „Első ajándéknak a hívőknek” nevezzük!

A Szentlélek az Atya és a Fiú közötti Szeretet, amely kitágul belőlük: nemcsak kapcsolatuk, hanem sajátos Gyümölcsük is: ez egy személy, ez a Szeretet Lelke. „Isten szeretet” (1Jn 4), a szeretet pedig a Szentlélek. A Szentlélek azonban nemcsak az isteni személyeket egyesítő Szeretet; ez egyben Isten irántunk érzett szeretete is: „Még a féltékenység erejéig is szeret minket a Szellem, akit bennünk lakozott” (Jak 8); „Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk adatott Szentlélek által” (Róm 4).

A Szentháromság mintájára életünket csak párbeszédre, közösségre, ajándékra, áldozatra, ingyenes szolgálatra, szeretetre kell tennünk. A Lélek szerinti élet tehát a keresztény feltétele (Róma 7:6; 8:14; Gal 5:25).

A teológusok az Is 11-2 szövege alapján (a LXX és a Vulgata szerint) a Szentlélek hét ajándékáról beszélnek, amelyek különleges módon áradnak be a keresztényekbe: a bölcsességről (a latin „sàpere” szóból). íz), amely megadja nekünk Isten dolgai ízét; értelem (a latin „inter-legere” szóból, belül olvasva), amely felismeri Isten átmenetét és akaratát a mi és a világtörténelemben; tanács, a képesség, hogy a legjobb döntéseket hozzuk és javasoljuk megszentelődésünk érdekében; tudás, amely megérti velünk Isten és a teremtés titkait; lelkierő, amely képessé tesz bennünket a hűségre és a tanúságtételre; jámborság (latinul „pietas”), vagyis a szeretet képessége; az istenfélelem, vagyis az, hogy mindig tudjuk, hogyan ismerjük fel magunkat teremtményként a Teremtő jelenlétében.

A bölcsesség, az értelem, a tanács és a tudás a Lélek ajándékai, mert ő a tanítványok belső Mestere, világosságuk; a bátorság a Lélektől van, mert ő az erő, amely átalakít minket; a jámborság és az istenfélelem tőle származik, mert ő a szeretet Lelke.

„A Szentlélek nemcsak megszenteli Isten népét a sákramentumok és szolgálatok által, vezeti és ékesíti fel erényekkel, hanem „kikinek-kinek tetszése szerint osztja szét a saját ajándékait” (1Kor 12), és különleges kegyelmeket is oszt. minden rend hívei között… És ezeket a karizmákat, akár rendkívüliek, akár egyszerűbbek és gyakoribbak, mivel mindenekelőtt alkalmasak és hasznosak az Egyház szükségleteire, hálával és vigasztalással kell fogadni” (Dei Verbum, n. 11).

A „karizma” szó az Újszövetségből származó neologizmus: a „charizomai” igéből származik, ami azt jelenti, hogy nagylelkűséget mutatunk, valamit adni. Ez arra készteti az embert, hogy a „charis”, „kegyelem” kifejezésre gondoljon.

A karizmák bizonyos jellemzőkkel rendelkeznek: nem részei az alapvető kegyelmeknek, hanem különleges ajándékok, amelyeket Isten más módon oszt el (1Kor 12; Róm 4); meg kell különböztetni őket a „tehetségektől”, amelyek a természetes rendhez tartoznak (12Pét 6:1; 4Kor 10:1. 12); a „közösség felépítésére” adják („oikodomè”: 7Kor 11; Róm 1); fel kell ismerniük és szabványosítaniuk kell azokat, akik a hierarchikus szolgálatot végzik (12Kor 12; Róm 1; 14Pét 12:1-4); végül minden karizma semmi, ha hiányzik a jótékonyság, amely értelmet ad nekik és megeleveníti őket (10Kor 11).

Pál több igeszakaszban felsorolja ezeket (Róm 12:6-8; 1Kor 12:8-10. 28; Ef 4:11-13); ott van az apostolok létének ajándéka; ott van a prófécia ajándéka, valószínűleg a megtérés és az ítélet prédikálása (1Kor 14), a buzdítás és a vigasztalás (24Kor 1), talán még a jövő hirdetése is (ApCsel 14; 3); ott van a Tanítóhivatal, lévén pásztorok és evangélisták; bölcsesség, Isten iránti ízlés; tudomány, misztériumainak ismerete; hit, ami hegyeket mozgat meg és csodákat tesz (11Kor 28; Mk 21; 11; Mt 1); a gyógyítások végzésének ajándéka; hogy csodákat kell tenni; a szellemek megkülönböztetése, vagyis az isteni Szellem és a démoni Szellem megkülönböztetésének képessége, amikor eksztatikus emberek beszélnek; végül a nyelvek ajándéka és a nyelvek értelmezése: a „glossa” kifejezés „nyelvet” jelent (az értelem irányítása nélkül beszélni? Nem valószínű…), „nyelvet” (ismeretlen idegen nyelveken beszélni? Vö. ApCsel 13- de úgy tűnik, hogy az 2Kor 9:23 nem ért egyet…), vagy „ősi és érthetetlen kifejezés” (talán a mennyei nyelv: 11Kor 23:17; 20Kor 2:1; Jel 11:1), eksztatikus megnyilvánulás A pogányok között is létező formák kereszténysége, mindig a Lélek műve, de alárendelt karizma (14Kor 10).

Jaj, hogy megérdemeljük István intését a zsidóknak: „Ó, makacs és pogány szívűek, mindig ellenálltok a Szentléleknek!” (ApCsel 7:51).

Ezért szükséges: „élni és a Lélek által táplálkozni…, Lélekben járni,… engedni, hogy a Lélek vezessen, engedelmes eszköznek lenni a Lélek kezében, imádság hárfáinak, a lélek gyümölcseinek lenni. a Lélek… Csak így alkotják meg a keresztényt „nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével írt levélként” (2Kor 3:3)” (Pedrini).

Bárki, aki a szöveg teljesebb exegézisét vagy betekintést szeretne olvasni, kérdezzen a címen migliettacarlo@gmail.com.