Evangélium április 14-ére, vasárnapra: Lukács 24:35-48
III húsvét vasárnap B
"35 És ők (szerk.: Emmaus tanítványai) elmesélték, mi történt az úton, és hogyan ismerték fel őt a kenyértörésben. 36 Miközben ezekről a dolgokról beszélgettek, maga Jézus állt meg közöttük, és így szólt: Békesség veletek! 37 Feldúltan és félelemmel telve azt hitték, szellemet látnak. 38 Ő azonban így szólt hozzájuk: Miért vagytok nyugtalanok, és miért támad kétség a szívetekben? 39 Nézz a kezemre és a lábamra: valóban én vagyok! Érints meg és nézz; a szellemnek nincs húsa és csontja, amint látjátok, hogy nekem van." 40 Ezt mondva megmutatta nekik a kezét és a lábát. 41 De mivel örömükben még mindig nem hittek, és elcsodálkoztak, így szólt: Van itt valami ennivalód? 42 Megkínáltak neki egy adag sült hallal; 43 elvette és megette előttük.44 Majd így szólt: „Ezek a szavak, amelyeket mondtam neked, amikor még veled voltam: be kell teljesednie mindannak, ami meg van írva rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban.” 45 Aztán megnyitotta az elméjüket, hogy megértsék a Szentírást 46 és így szólt hozzájuk: Így van megírva: A Krisztus szenvedni fog, és harmadnapon feltámad a halálból, 47 és az ő nevében a megtérés és a bűnök bocsánata hirdettetik majd minden népnek, Jeruzsálemtől kezdve. 48 Ti ennek a tanúi vagytok.”
Lk 24: 35-48
Kedves Misericordie Nővérek és Testvérek, Carlo Miglietta vagyok, orvos, bibliatudós, laikus, férj, apa és nagyapa (www.buonabibbiaatutti.it). Ma is megosztok veletek egy rövid meditációs gondolatot az evangéliumról, különös tekintettel a témára irgalom.
Jézus feltámadása, történelmi tény
Jézus tanítványoknak való megjelenéséről szóló beszámolóban (24-36) csak Jézus cselekszik és beszél: köszön, kérdez, fedd, kezeit-lábait mutatja, sőt eszik is a tanítványai előtt. Nem mondják el, hogy megérintették-e Jézust, sőt, legalábbis kifejezetten, hogy hittek-e. Közülük azonban a belső érzéseket írják le: tanácstalanság és félelem, döbbenet és kétség, csodálkozás és hitetlenség, valamint öröm.
Ennek az epizódnak az elbeszélésekor az evangélistának minden bizonnyal bocsánatkérő szándéka van (dicséret egy személy vagy tan védelmében). Jézus fokozatosan egyre meggyőzőbb bizonyítékokat kínál egyfajta progresszív útitervben, amely itt ér véget: az üres sír, az angyalok megjelenése az asszonyoknak, a találkozás a két emmausi tanítvánnyal, megjelenés Péternek és végül mindenkinek. tizenegyen gyűltek össze. Itt Jézus megmutatja a kezét és a lábát, hús-vér embernek mutatja magát, megeszik egy adag halat. Jézus valóban feltámadt! Személye valóságos és konkrét, nem egy elillanó szellem.
A Szentírás ismeretének szükségessége
A Feltámadott „megnyitja elméjüket a Szentírás megértésére” (24:45). A Szentírás intelligenciája nélkül a tanítvány az Úr mellett állhat anélkül, hogy felismerné, kicsoda. Ez a harmadik alkalom, hogy az evangélista visszatér ehhez a beszédhez (24:7,26,46).
„Kell”, „kell” (Lk 24): akkor miért vagyunk olyan langyosak és félelmetesek az evangélium hirdetésében? Mert talán nem személyesen találkoztunk a Feltámadottal a Szentírásról való elmélkedés során, mert túl kevés időt szentelünk Igéjének imádságos elmélkedésének: szükségünk van Krisztusra is, hogy segítsen megérteni a Bibliát, „Mózestől és minden prófétától kezdve” (Lk 44) és „a zsoltárokban” (Lk 24), így Pálhoz hasonlóan mondhatjuk: „Nekem is megjelent!” (27Kor 24).
A küldetés
„Ennek tanúi vagytok” (Lk 24): így zárul a mai evangélium. A Feltámadott élménye nem valami személyes, bensőséges: öröm, hogy túlcsordul másokon, a lelkesedés ragadozóvá válik. Az apostolok azonnal „tanúivá válnak feltámadásának” (ApCsel 48:1; 22:4). Péter és az összes apostol nagyszerű kijelentése pontosan az, hogy „megölted az élet szerzőjét, de Isten feltámasztotta, és ennek mi vagyunk a tanúi” (első olvasat: ApCsel 33:3-14; vö. 15.26:2- 22; 36:4; 10:5; 30:10-40; 41:17…): ezzel a feladattal minden nemzethez elküldve (Evangélium: Lk 18), mert Krisztus az egész világ Megváltója ” (24Jn 47-1)!
Ma minket is Jézus hív el, hogy tanúi legyünk feltámadásának: mindannyiunknak megvan ez a hivatása, papoknak, nővéreknek és laikusoknak. Pál intelme mindenkire vonatkozik: „Kötelességem az evangélium hirdetése: jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot!” (1Kor 9:16); mindannyiunknak hirdetnünk kell az Igét „minden alkalommal, alkalmas és időszerűtlen” (2 Tim. 4:2). És ha a papok és a felszentelt férfiak és nők ezt „intézményesen” teszik, akkor világi testvéreimnek akarok ma egy külön elmélkedést fenntartani: valóban, a zsinat azt mondja nekünk: „Minden világi embernek tanúja kell lennie a feltámadásnak. és az Úr Jézus élete és az élő Isten jele a világ előtt” (LG 38); „A laikusok különösen arra hivatottak, hogy az Egyházat jelenvalóvá és aktívvá tegyék azokon a helyeken és körülmények között, amelyekben nem válhat a föld sójává, csakis rajtuk keresztül… Ez tehát minden világira ránehezedik annak dicsőséges terhére, hogy az isteni üdvösségi terv megvalósításán munkálkodjon. napról napra egyre többet érhet el minden idők és az egész föld minden emberéhez. Legyen tehát minden út nyitva előttük (szerk. megjegyzés: !!!), hogy… ők is tevékenyen részt vegyenek az Egyház üdvözítő munkájában” (LG 33); „Krisztus… betölti prófétai hivatalát… a laikusokon keresztül is, akiket ezért tanúivá tesz, és ellátja a hit érzésével és az ige kegyelmével (vö. ApCsel 2:17-18; Jel 19:10)… A tisztség nagy értékűnek tűnik az élet azon állapota, amelyet egy különleges szentség szentel, nevezetesen a családi élettel való házasság. Ott van a világiak apostolkodásának gyakorlata és kiváló iskolája… A keresztény család hangosan hirdeti és hirdeti Isten országának jelenlegi erényeit és az áldott élet reményét… A világiak tehát, még ha időleges gondokkal vannak elfoglalva is, értékes cselekedetet tehetnek és kell is tenniük a világ evangelizációja érdekében…; mindenkinek együtt kell működnie Krisztus Királyságának a világban való kiterjesztésében és gyarapításában” (LG 35).
Nagylelkűen nyissuk meg magunkat a Szentlélek előtt, aki „elvezet minket a teljes igazságra” (Jn. 16:13), aki „hatalmat ad, hogy kifejezzük magunkat” (ApCsel 2; 4), aki „meghordja”. tanúskodjunk”, hogy „mi is tanúskodjunk” (Jn. 4:8-15), hogy „tanúi legyünk mi és a Szentlélek” (ApCsel 26:27), olyan egységben, amely erőt, bátorságot, boldogságot ad nekünk. …
Boldog irgalmasságot mindenkinek!
Aki szeretne olvasni egy teljesebb exegézist a szövegből, vagy néhány meglátást, kérem, kérdezzen migliettacarlo@gmail.com.