Evangélium április 28-én, vasárnap: János 15:1-8
V húsvét vasárnapja B
"1 Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a földműves. 2 Minden ágat, amely nem terem bennem gyümölcsöt, levág, és minden ágat, amely gyümölcsöt terem, lemetsz, hogy több gyümölcsöt teremjen. 3 Már tiszták vagytok az ige miatt, amelyet hirdettem nektek. 4 Maradj bennem, és én benned. Ahogyan az ág sem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad meg a szőlőtőben, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. 5 Én vagyok a szőlőtő, ti vagytok az ágak. Aki bennem marad, és én őbenne, az sok gyümölcsöt terem, mert nélkülem semmit sem tehettek. 6 Aki nem marad meg bennem, azt elvetik, mint az ágat, és kiszárad; majd összeszedik, tűzbe dobják és elégetik. 7 Ha bennem maradsz és az én beszédeim benned maradnak, kérj, amit akarsz, és meglesz. 8 Abban dicsőíttetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremjetek és az én tanítványaim legyetek."
Jn 15-1
Kedves Misericordie Nővérek és Testvérek, Carlo Miglietta vagyok, orvos, bibliatudós, laikus, férj, apa és nagyapa (www.buonabibbiaatutti.it). Ma is megosztok veletek egy rövid meditációs gondolatot az evangéliumról, különös tekintettel a témára irgalom.
A mai evangélium (Jn 15-1) egy mashal, egy példabeszédből és allegóriából álló zsidó irodalmi műfaj, amellyel már találkozhattunk a juhkapu és a pásztor képeiben (Jn 8-10).
Jézus úgy mutatja be magát, mint „az igazi szőlőtőt”. Ehhez a képhez számos referenciánk van:
a) az ószövetségi hivatkozás:
– gyűjtőszimbólum: olykor Izraelre, mint Isten népére mutat, hangsúlyozva, hogy az Úrhoz tartozik (Iz 5-1; 7-27; Hós 6; Jer 2; Ez 10-1). Ezt a szimbolikát gyakran átveszik a szinoptikus evangéliumok (Mk 2:21; Mt 19:10-14; 12:1,11-20…);
– egyéni szimbólum: gyakran a Messiást jelöli (Sl 80:15-16; Sir 24:17-21), az eszkatologikus szőlőtőkét, amely minden éhséget és szomjúságot kielégít: Jánosnál minden bizonnyal az „élet fájára” utal. Genezis (Ter 1), melynek gyümölcse „hasonlóvá Istenhez” (Ter 9).
(b) az eucharisztikus utalás: Jánosnál hiányzik az Eucharisztia megalapításának leírása, de a János 6:51-ben szereplő „Én vagyok az élő kenyér” és a János 15:1 „Én vagyok az igazi szőlőtő” diptichont alkotnak. hasonló a szinoptikus evangéliumok „Ez az én testem” és „Ez az én vérem”-hez. Másrészt a pohár „a szőlőtőke gyümölcse” a Mk 14:25-ben és Mt 26:29-ben.
c) egyesülés Jézussal: „Jézus az eszkatologikus szőlőtő, mert ő a Messiás, Izrael maradéka, az Ige-Bölcsesség, aki a mózesi törvény helyére lép, és belülről élteti Isten új népét” (Panimolle). Jézus az „igazi” szőlőtőke, szemben a meddő zsinagógával és a judaizmussal, de minden ideológiával (állam, vallás, hatalom, gazdaság, materializmus, konzumerizmus, hedonizmus…), amely életet ígér az embernek. Csak Jézussal egyesülve van élete: távol tőle csak a halál. A hívők élete a Krisztussal való egyesülés intenzitásától függ: semmilyen más út nem ad „igazi” létet az embernek (Jn. 15:1).
Csak Jézusban teremünk „gyümölcsöt” (Jn 15): ezt a kifejezést Pelagius ellen használták, aki azt állította, hogy az ember akarata természetes erejével és isteni segítség nélkül is képes jót elérni: Ádám csak rosszat állított. példa: Pelagiusra pedig a második narancssárga zsinat (5) definíciói válaszolnak. Pelagiusszal ellentétben a protestáns reformáció megerősítette, hogy az ember belsőleg gonosz, és szabadságát az eredet bűne semmisíti meg: ezt a tézist, amely ezen a versen alapult, a tridenti zsinat (529) kiáltványai ellensúlyozták, amelyek megerősítették a kegyelem értéke és a lehetőség, hogy az ember Krisztussal egyesülve jó cselekedeteket tegyen.
Nekünk kell „benne maradnunk” (a „menein ein” tízszer ismétlődik a 4-10. versben!). De a hit javaslata ismét olyan konkrét, mint mindig: nem kérik tőlünk, hogy formálisan ragaszkodjunk Krisztushoz; nem kérünk intellektuális hozzájárulást vagy ortodoxia szakmát; még csak nem is kultikus vagy liturgikus dimenzió. Ortopraxisra, „gyümölcsteremtésre” (2.5.8. v.), „Az Atya dicsőítésére” (8. v.) és arra kérnek bennünket, hogy az ima hatékony legyen (7. v.). Át kell alakítanunk életünket Krisztus mintájára, elhozva a világba saját éltető vérét, amely az agapikus nedv (1Jn. 4), vagyis a viszonzást nem váró szeretet, ami tiszta felaláztatás és szolgálat. „Az igazságban vagyunk… ha nem szóval vagy nyelvvel szeretünk, hanem tettekkel…, ha megtartjuk parancsolatait, és azt tesszük, ami kedves neki… Aki megtartja parancsolatait, az Istenben marad, ő pedig őbenne… ez az ő parancsolata: higgyünk az ő Fiának, Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást” (8Jn. 1:3-18). Hinni és szeretni: a hit és a szeretet határozza meg a keresztény létet: „az ember cselekedeteitől függetlenül hit által igazul meg” (Róm 24), de „a hit, ha nincsenek cselekedetei, halott” (Jak 3).
A hit nem statikus helyzet, amelyet a keresztség szentsége egyszer s mindenkorra megvalósít, hanem egy dinamikus valóság: engednünk kell magunkat, hogy az Atya „megvágja és „metssze” magunkat (2. v.: „airein” és „kathairein”). ”, két hasonló hangzású ige, amelyek a 3. v. „katharos”, „világ”, „tiszta” kifejezésére emlékeztetnek). Az Úr Igéje (3. v.), „élesebb a kétélű kardnál” (Zsid 13:4), amely folyamatosan megtisztít, megtisztít, folyamatosan kihívást jelent, hogy jobbá, hűbbé tegyünk, szegényebb, szeretetre és szolgálatra képesebb, igazabb, evangéliumibb, keresztényebb. A hívő embert nem kíméli a fájdalom, de a szenvedésben születik meg az új ember (Jn. 16:21). Ebben az igeszakaszban nemcsak a hívőnek Jézussal való egységben való növekedésének és érésének fáradságos folyamata van beárnyékolva, hanem annak a gonosznak a titka is, amely olykor a hívőt éri, és amelynek Isten szemében pedagógiai és megtisztító értéke is lehet.
Vegyük észre, hogy egyedül az Atya a szőlősgazda: ő az egyetlen ura a szőlőnek, és senki sem kérheti ki magának az ágak eltávolításának vagy metszésének hatalmát: ennek mindig az ítélettől való tartózkodás és a nagy irgalmasság felé kell vezetnie. testvéreink.
„A hinni és szeretni való „parancs” nem elvont kényszer…, hanem Isten lényében és cselekvésében van, ami Krisztusban tapasztalhatóvá válik, és az általa „elvett” emberekben konkrétvá válik” (E. Jerg) . Azok, akik valóban találkoztak az Úrral, akik felfedezték őt, mint az élet és a halál egyetlen értelmét, akik „benne maradnak”, tudják, hogyan kell egész életüket az evangéliumért és testvéreikért feltenni: sőt, „aki szereti az életét, elveszti, aki pedig gyűlöli az életét… megőrzi azt az örök életre” (Jn. 12:25).
Ez keményen, már-már mazochisztán hangzik: ehelyett ez a boldogság receptje. Az Isten, aki „úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn. 3:10), csak a legteljesebb örömünket tudja felajánlani nekünk. A mai evangélium pedig azzal zárul, hogy emlékeztet arra, hogy csak Istenben van életünk, míg tőle távol (a Jn. 15:5 görög „choris” jelentése „nélkül” és „távol”) haladunk a negativitás és a halál felé, olyanok vagyunk, mint „az elvetett és kiszáradt ág”, csak „elégetésre” hasznosak (Jn. 15:6).
Boldog irgalmasságot mindenkinek!
Aki szeretne olvasni egy teljesebb exegézist a szövegből, vagy néhány meglátást, kérem, kérdezzen migliettacarlo@gmail.com.