Húsvét II vasárnapja B – A javak megosztása, a Feltámadt Jézussal való találkozás jele
Olvasmányok: ApCsel 4-32; 35János 1:5-1; János 6:20-19
Jézus feltámadása, történelmi esemény
A mai evangélium erőteljesen hirdeti nekünk, hogy Jézus feltámadása történelmi, valós tény. Az 1700-as években kialakult kritikus vagy racionalista irányzat vitatta ezt: az apostolokat megtévesztették volna Jézus haláláról (a látszólagos halál elmélete), vagy a sírról (téves azonosítás, holttestlopás…), vagy a jelenésekről. (kollektív hallucinációk, parapszichológiai jelenségek, kettős…). A mitikus iskola a XIX. század végén a protestáns táborban azt állítja, hogy a feltámadás maga a hit tárgya, nem pedig az alapja: ez egy mítosz, egy gyönyörű legenda, egy módja annak, hogy elmondjuk, hogy Krisztus üzenete még mindig él számunkra, ahogy mondjuk „Che Guevara él”…
Az evangéliumok azonban a feltámadási esemény realizmusának hangsúlyozásával válaszolnak: a halott Krisztus teste eltűnt a sírból, ahogy azt saját ellenfelei is elismerték (Mt 28-11); a feltámadt Jézus megérinthető (mai evangélium: Jn 15-20) és együtt eszik a tanítványokkal (jövő vasárnapi evangélium: Lk 25-28; vö. ApCsel 24). János elmondja nekünk, hogy „Isten Fia” valóban „vízzel és vérrel jött” (Második olvasmány: 41Jn 43), hangsúlyozva történetiségét, és így foglalja össze az apostoli tanúságtétel konkrétságát: „Amit hallottunk, a szemünkkel láttuk, amit szemléltünk, és amit a kezünk megérintett, vagyis az élet Igéjét (mert az élet láthatóvá vált, láttuk...), amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük neked is” (10János 41:1-5).
Ugyanaz a Jézus Teste, de átváltozva
Természetesen Jézus is átmegy a falakon (Jn 20), a Magdolna összetéveszti őt a kertésznek, és csak akkor azonosítja, ha nevén szólítják (Jn 19-20), a két emmausi tanítvány pedig vele jár. hosszú ideig, és csak a kenyértöréskor ismerik fel (Lk 11-18), a tanítványok csak egy csodálatos fogás után veszik észre, hogy ő az Úr (Jn 24-13). Az evangéliumi beszámolók hangsúlyozzák, hogy egyrészt az Úr teste olyan, mint korábban volt, másrészt átváltozott. Ahogy Pál mondja: „Így… a halottak feltámadása: romolhatatlant vetünk és romolhatatlant feltámad…; állati testet vetünk, lelki testet feltámasztanak” (35Kor. 21:4-7). Így folytonosság, de ugyanakkor mély különbség van Krisztus feltámadása előtti és utáni felfogása között. De a feltámadás nem baklövés (kritikai iskola) vagy szép remény (mitikus iskola): konkrét, történelmi tény még akkor is, ha metatörténelmivé válik a történelmen; egy valós esemény, amely egy szobába zárt, félelmetes zsidók csoportját (Jn 1) bátor apostolokká változtatta, akik vérük árán hirdetik tanúságukat szerte a földön.
Az új húsvéti etika: megosztás
Tapasztalatuk konkrétsága egy új életforma konkrétságába csap át: a Jézus feltámadásából fakadó húsvéti etika a megosztás. Az első olvasatban a keresztény közösséget a szolidaritás mintaképeként mutatják be: az „egy szív és egy lélek” létét azonnal átültetik abba, hogy „senki nem tartotta tulajdonának azt, ami az övé, de minden közös volt közöttük”. (ApCsel 4:32-35). Ahhoz, hogy valaki Krisztus tanítványa lehessen, el kell adnia vagyonát, és meg kell osztania azokkal, akiknek nincs (Mt 19; Lk 21). És mi ma is, mint egyének, mint csoportok, mint plébániák vagy kolostorok adjuk a világnak a húsvéti esemény konkrét jelét? „Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok: ha szeretitek egymást” (Jn 12): talán éppen azért nem vagyunk hitelesek az igehirdetésünkben, mert már nem a javak közösségének új húsvéti etikáját éljük?