Ferenc pápa üzenete nagyböjtre 2023

By Cristiano Antonino On 20. február 2023.

Az alábbiakban olvasható Ferenc Szentatya 2023. évi nagyböjti üzenetének szövege, melynek témája: „Nagyböjti bűnbánat és a zsinati utazás”

Nagyböjt 2023, a Szentatya üzenete: Nagyböjti bűnbánat és a zsinati utazás

Kedves testvérek!

Máté, Márk és Lukács evangéliumai mind Jézus színeváltozásának epizódját mesélik el.

Itt láthatjuk az Úr válaszát arra, hogy tanítványai nem értették meg őt.

Röviddel azelőtt valóságos összecsapás volt a Mester és Simon Péter között, aki, miután megvallotta Jézus Krisztusba, Isten Fiába vetett hitét, elutasította a szenvedésről és a keresztről szóló jóslatát.

Jézus határozottan megdorgálta: „Távozz tőlem, Sátán! Botrány vagy nekem, mert nem Isten szerint gondolkodsz, hanem emberek szerint!” (Mt 16).

Ezt követően „hat nap múlva Jézus magával vitte Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, és felvezette őket egy magas hegyre” (Mt 17).

A színeváltozás evangéliumát minden évben nagyböjt második vasárnapján hirdetik

Ebben a liturgikus időszakban az Úr magával visz minket egy külön helyre.

Míg hétköznapi elköteleződéseink arra kényszerítenek bennünket, hogy a megszokott helyeinken maradjunk, és gyakran ismétlődő és néha unalmas rutinjaink, addig a nagyböjtben arra hívnak bennünket, hogy Jézus társaságában „egy magas hegyre” emelkedjünk, és megéljük a spirituális fegyelem – aszkézis – különleges élményét. mint Isten szent népe.

A nagyböjti vezeklés a kegyelem által fenntartott elkötelezettség, hogy legyőzzük hithiányunkat és ellenállásunkat Jézus követésével a kereszt útján.

Péternek és a többi tanítványnak pontosan ezt kellett tennie.

A Mesterrel kapcsolatos ismereteink elmélyítéséhez, üdvösségének titkának teljes megértéséhez és befogadásához, amelyet a szeretet által ihletett teljes önátadásban valósítunk meg, hagynunk kell magunkat, hogy őt félrevegye, és el kell válnunk a középszerűségtől és a hiúságtól.

El kell indulnunk az útra, egy felfelé ívelő ösvényre, amely, akár egy hegyi túra, erőfeszítést, áldozatot és koncentrációt igényel.

Ezek a kellékek a zsinati út szempontjából is fontosak, amelynek megtétele mellett egyházként elkötelezettek vagyunk.

Nagy hasznunkra válik, ha átgondoljuk a nagyböjti vezeklés és a zsinati élmény kapcsolatát.

A Tábor-hegyi „elvonulásán” Jézus magával visz három tanítványt, akiket egy egyedülálló esemény tanúinak választottak ki.

Azt akarja, hogy a kegyelem megtapasztalása megosztva legyen, ne magányosan, ahogyan az egész hitbeli életünk is megosztott élmény.

Mert az összetartozásban követjük Jézust.

Együtt, időben zarándokegyházként is átéljük a liturgikus évet és azon belül a nagyböjtöt, együtt járva azokkal, akiket útitársként közénk helyezett az Úr.

Akárcsak Jézus és tanítványai felemelkedése a Tábor-hegyre, úgy is mondhatjuk, hogy nagyböjti utunk „zsinati”, hiszen egy úton haladunk együtt, az egy Mester tanítványaiként.

Tudjuk ugyanis, hogy Jézus maga az Út, ezért az Egyház mind a liturgikus, mind a zsinati utazás során nem tesz mást, mint egyre mélyebben és teljesebben belép a Megváltó Krisztus misztériumába.

És elérkeztünk a csúcspontjához.

Az evangélium leírja, hogy Jézus „elváltozott előttük; arca ragyogott, mint a nap, és ruhája fehér lett, mint a fény” (Mt 17).

Ez a „csúcs”, az utazás célja.

Felemelkedésük végén, amikor Jézussal a hegyekben állnak, a három tanítvány megkapja a kegyelmet, hogy lássák őt dicsőségében, természetfeletti fényben tündökölve.

Ez a fény nem kívülről jött, hanem magától az Úrtól sugárzott.

Ennek a látomásnak az isteni szépsége összehasonlíthatatlanul nagyobb volt, mint a tanítványok minden erőfeszítése, amelyet a Tábor felemelkedése során tettek.

Minden megerőltető hegyi túra során szilárdan az ösvényre kell szegeznünk a szemünket; a végén megnyíló panoráma mégis ámulatba ejt, és nagyszerűségével jutalmaz.

Így a zsinati folyamat gyakran fáradságosnak tűnhet, és időnként elcsüggedhetünk.

Mégis, ami a végén vár ránk, az kétségtelenül valami csodálatos és elképesztő, ami segít jobban megérteni Isten akaratát és küldetésünket országa szolgálatában.

A tanítványok Tábor-hegyi élményét tovább gazdagította, amikor az átváltozott Jézus mellett Mózes és Illés is megjelent, a Törvényt és a Prófétákat jelezve (vö. Mt 17).

Krisztus újdonsága egyben az ősi szövetség és ígéretek beteljesedése is; elválaszthatatlan Isten történelmétől az ő népével, és felfedi annak mélyebb értelmét.

Hasonló módon a zsinati utazás az egyház hagyományában gyökerezik, és egyben nyitott az újdonságokra.

A hagyomány ihletforrás az új utak kereséséhez, valamint a mozdulatlanság és a rögtönzött kísérletezés ellentétes kísértésének elkerüléséhez.

A nagyböjti bűnbánó útnak és a zsinati útnak egyaránt a személyes és egyházi átváltozás a célja.

Olyan átalakulás, amelynek mindkét esetben Jézus színeváltozásában van a mintája, és amelyet húsvéti misztériumának kegyelme ér el.

Hogy ebben az évben ez az átalakulás valósággá váljon bennünk, két „utat” szeretnék javasolni, hogy Jézussal együtt feljussunk a hegyre, és vele együtt elérjük a célt.

Az első út ahhoz a parancshoz kapcsolódik, amelyet Isten az Atya a Tábor-hegyen a tanítványokhoz intéz, miközben Jézus átváltoztatását szemlélik.

A hang a felhőből azt mondja: „Hallgass rá!” (Mt 17).

Az első javaslat tehát nagyon világos: hallgatnunk kell Jézusra.

A nagyböjt a kegyelem ideje, amennyiben hallgatunk rá, ahogy hozzánk szól

És hogyan beszél hozzánk? Először is Isten szavában, amelyet az Egyház a liturgiában kínál nekünk.

Ne essen süket fülekre ez a szó; ha nem tudunk mindig részt venni a szentmisén, tanulmányozzuk annak napi bibliai olvasmányait, akár az internet segítségével.

A Szentíráson kívül az Úr testvéreinken keresztül szól hozzánk, különösen a rászorulók arcába és történetébe.

Hadd mondjak még valamit, ami nagyon fontos a zsinati folyamat szempontjából: a Krisztusra hallgatás gyakran az egyházban élő testvéreink meghallgatása során történik.

Az ilyen kölcsönös meghallgatás bizonyos szakaszokban az elsődleges cél, de a zsinati egyház módszerében és stílusában ez mindig nélkülözhetetlen marad.

Amikor meghallották az Atya hangját, a tanítványok „leborultak, és nagyon megijedtek. De Jézus odament, megérintette őket, mondván: Keljetek fel, és ne féljetek!

És amikor a tanítványok felemelték szemüket, nem láttak mást, csak Jézust egyedül” (Mt 17-6).

Íme, a második javaslat erre a nagyböjtre: ne keressenek menedéket a rendkívüli eseményekből és drámai élményekből álló vallásosságban, attól tartva, hogy szembenézzenek a valósággal és annak napi küzdelmeivel, nehézségeivel és ellentmondásaival.

A fény, amit Jézus mutat a tanítványoknak, a húsvéti dicsőség várakozása, és ez kell legyen a saját utunk célja, hiszen „egyedül őt” követjük.

A nagyböjt húsvéthoz vezet: a „visszavonulás” nem öncél, hanem eszköz, amely felkészít bennünket arra, hogy hittel, reménnyel és szeretettel megtapasztaljuk az Úr szenvedését és keresztjét, és ezáltal eljussunk a feltámadáshoz.

A zsinati úton is, amikor Isten megadja nekünk a közösség bizonyos erőteljes élményeinek kegyelmét, ne képzeljük el, hogy megérkeztünk – mert ott is ismétli nekünk az Úr: „Kelj fel, és ne félj”.

Menjünk le tehát a síkságra, és a megtapasztalt kegyelem erősítsen meg bennünket, hogy „a zsinati iparosok” legyünk közösségeink hétköznapi életében.

Kedves testvéreim, a Szentlélek ihlet és támogasson bennünket ebben a nagyböjtben Jézussal való felemelkedésünkben, hogy megtapasztalhassuk isteni ragyogását, és így hitben megerősítve kitartsunk a vele való utunkon, népe dicsősége és fénye. a nemzetek közül.